Dr. Holló Márta
vállalati kommunikációs igazgató, Magyar Telekom
Holló Márta 25 évet töltött a médiában, alapító tagja és főszerkesztője volt az RTL Klub napi magazinműsorának, a Fókusznak, majd 2017-től az ATV Híradóját és reggeli közéleti műsorát, a Startot vezette. Diplomáit a Színház és Filmművészeti Egyetem televíziós szakán (osztályvezető Vitray Tamás és Horváth Ádám), a József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán, valamint a CEU Business School EMBA képzésén szerezte. Tudását 2016-ban Executive MBA diplomával bővítette és az elmúlt 10 évben a televíziós munka mellett tanácsadóként segítette több hazai és nemzetközi vállalat kommunikációját.
2022. áprilisától a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatójaként, a vállalati külső és belső kommunikációs tevékenységeket irányítja, felelve a vállalati PR és belső kommunikációs stratégiai fókuszok meghatározásáért, megvalósításáért, illetve a sajtó- és médiakapcsolati tevékenységekért.